A Siófok Taxi bemutatkozik

Üdvözlöm a Tisztelt Látogatóinkat!
Bokros Emil vagyok a Siófok Taxi alapítója. Taxis vállalkozásomat 1988-ban alapítottam, eleinte mint melléktevékenység a gépjármű oktatói főállásom mellett. A betanulási időszak elteltével biztos voltam abban, hogy ezt a hivatást nekem találták ki. Munkám során rengeteg érdekes emberrel találkoztam, temérdek csodálatos helyen megfordultam. Hivatásnak tekintem a taxizást és a személyszállítást. Elsősorban magammal szemben fogalmazok meg szigorú elvárásokat: a pontosságot, a profi szolgáltatást, az utasbarát magatartást, de ugynezt elvárom a munkatársaimtól is. Kiválóan beszélek a magyaron kívül németül és angolul, aminek munkám során elképesztően sok hasznát veszem. Mára több mint 4 millió kilométert vezettem, legalább a felét külföldi fuvarok során. Az irodai munka mellett elsősorban repülőtéri transzferek, nemzetközi személyszállítás és minibuszos kirándulások a fő profilom.

A Siófok Taxi vállalkozás alapítva 1988-ban. A hosszú évek becsületes munkájának köszönhetően mára kollégáinkkal sikerült elnyernünk utasaink feltétlen bizalmát. Kedvező árainknak és megbízható teljesítményünknek köszönhetően rendszeres megrendelőink között tudhatjuk a legjobb siófoki és balatoni szállodákat, utazási irodákat, cégeket. Taxis kollégáink idegennyelv-ismerete a garancia arra, hogy a Siófokra és a Balatonhoz látogató külföldi turistáknak is magas színvonalon nyújthassunk taxi, minibusz és repülőtéri transzfer szolgáltatást. A siófoki taxi árak egységesek, melyeket Siófok Város képviselő testülete rendeletben szabályoz. A vidéki taxi és minibusz fuvarok taxi tarifáit, repülőtéri, pályudvari transzferek árait a rendelet nem szabályozza. Itt nem elsősorban az olcsó taxi árakkal szeretnénk utasokat nyerni, hanem a színvonalas, pontos szolgáltatással.
- A Siófok Taxi működési területe: Elsősorban Siófok és Zamárdi, valamint további települések a Balaton környékén, ahol nem áll rendelkezésre helyi taxi, minibusztaxi szolgáltatás: Ságvár, Balatonszabadi falu, Siófok - Töreki, Siófok - Kiliti, Siófok Balatonszabadi - fürdő, Balatonvilágos, Som, Nagyberény, Balatonaliga, Szántód, Balatonföldvár, Kőröshegy, Bálványos, Pusztaszemes, Kapoly, Andocs, Nágocs, Karád, Visz, Enying, Lepsény, Balatonszárszó, Balatonkenese, Balatonaliga, Balatonfőkajár, Balatonakarattya, Füle, Papkeszi, Balatonfűzfő, Balatonszemes, Balatonöszöd, Szólád, Teleki, Iregszemcse, Tamási, Dombóvár, Gunaras, Nagyszokoly, Szakály, Hőgyész, Ozora, Simontornya, Dég, Lajoskomárom, Bábonymegyer, Bálványos, Tab, Tengőd, Kánya, Bedegkér, Somogyegres, Kőröshegy, Miklósi, Zics, Kapoly, Zala, Andocs, Bonnyapuszta, Kisbárapáti, Igal, Törökkoppány...
- A Siófok Taxi főbb szolgáltatásai: Természetesen a hagyományos taxi és minibusz-taxi szolgáltatás képezi a fő profilunkat. Ügyfeleink igényeinek megfelelően készséggel állunk rendelkezésre profi sofőrökkel, ha Siófokon sofőrszolgálatra van szükségük. Minden járműkategóriában (taxi, kombi taxi, egyterű taxi, 6 fős minibusz-taxi, 9 fős minibusz, autóbusz 15 - 20 főig) tudunk segíteni, ha repülőtéri transzferre van szükség, főleg Budapest Airport - Siófok viszonylatában, de a szolgáltatást biztosítjuk valamennyi Balaton közeli település és Budapest Ferihegy, Bécs Schwechat, Graz, Pozsony, Zágráb repülőterek között is.

Taxi Siófok - hogy mindenki jól járjon!

Bokros Emil

Utasaink írták

[reviews]
 
 
Ránk számíthat!
Köszönjük, hogy bennünket tüntetnek ki a bizalmukkal!

Siófok taxi - 4 fős


Taxi Siófok és reptéri transzfer Budapest Siófok. Siófokon, Zamárdiban és a Balaton környékén egész évben 0 - 24 órában rendelhető a SiófokTaxi.  - Normál taxi, maximum 4 fő szállítására alkalmas, kombi, vagy limuzin, légkondicionált, bankkártyás fizetés lehetséges. A nagy csomagterű Mercedes E osztály kombi taxit angolul és németül is beszáló sofőrrel sősorban reptéri transzferekhez ajánljuk!<
Taxi Siófok és reptéri transzfer Budapest Siófok. Siófokon, Zamárdiban és a Balaton környékén egész évben 0 - 24 órában rendelhető a SiófokTaxi. - Normál taxi, maximum 4 fő szállítására alkalmas, kombi, vagy limuzin, légkondicionált, bankkártyás fizetés lehetséges. A nagy csomagterű Mercedes E osztály kombi taxit angolul és németül is beszáló sofőrrel sősorban reptéri transzferekhez ajánljuk!

Siófok minibusz - 6 - 8 fős


Minibusz transzfer Budapest Siófok - Minibusz-taxi, mellyel a törvény szerint maximum 6 - 8 fő utas szállítható. Rendkívül nagy, tágas csomagtér áll rendelkezésre a poggyász számára. Teljesen légkondicionált, prémium kategóriájú minibusz, elsősorban kisebb társaságoknak, kirándulásokhoz, távolsági fuvarokhoz, repülőtéri, pályaudvari, hotel transzferekhez, nemzetközi személyszállításhoz ajánljuk. Angolul és németül beszéló sofőr, bankkártyás fizetés.
Minibusz transzfer Budapest Siófok - Minibusz-taxi, mellyel a törvény szerint maximum 6 - 8 fő utas szállítható. Rendkívül nagy, tágas csomagtér áll rendelkezésre a poggyász számára. Teljesen légkondicionált, prémium kategóriájú minibusz, elsősorban kisebb társaságoknak, kirándulásokhoz, távolsági fuvarokhoz, repülőtéri, pályaudvari, hotel transzferekhez, nemzetközi személyszállításhoz ajánljuk. Angolul és németül beszéló sofőr, bankkártyás fizetés.

Siófok busz - 18 fős


Busz transzfer Siófok - Autóbusz Transzfer Szolgáltatás - Mercedes Sprinter Busz max. 18 fő utas szállítására, teljesen légkondicionált. Kiválóan alkalmas rendezvények, sportesemények, konferenciák személyszállítási feladataihoz.  Ajánljuk hotelek, utazási irodák, cégek számára repülőtéri transzferek, külföldi fuvarok bonyolítására. Budapest Airport Siófok között az ár személyenként olcsóbb lehet mint vonattal vagy menetrendi autóbusszal. A megrendelő forma segítségével on-line megrendelheti reptéri busz transzferét.
Busz transzfer Siófok - Autóbusz Transzfer Szolgáltatás - Mercedes Sprinter Busz max. 18 fő utas szállítására, teljesen légkondicionált. Kiválóan alkalmas rendezvények, sportesemények, konferenciák személyszállítási feladataihoz. Ajánljuk hotelek, utazási irodák, cégek számára repülőtéri transzferek, külföldi fuvarok bonyolítására. Budapest Airport Siófok között az ár személyenként olcsóbb lehet mint vonattal vagy menetrendi autóbusszal. A megrendelő forma segítségével on-line megrendelheti reptéri busz transzferét.

Szállás Siófok a centrumban, strand közelében 22.000,- Ft/ ház / nap-tól

Magánszállás Siófokon a belvárosban, vízközeli, különálló ház kiadó. Tiszta, nett, olcsó, kényelmes 6 fő részére. Csak hétvégére nem kiadó.
Anna Ház - Siófoki olcsó magánszállás a Balatonhoz közel Siófok belvárosában. A kiadó ház elegáns környéken, csendes, kisforgalmú utcában található, de minden fontos dolog (Főtér, Beach Club, Kikötő, bolt, Wellness, Strand) legfeljebb 5 - 10 perc sétával elérhető. A ház különálló, a tulajdonos nem lakik ott. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS FOGLALÁS ITT!

Egész napos minibuszos kirándulás a Balaton körül

Balaton kőrutazás. A Balaton környék 10 legcsodálatosabb látnivalójának felkeresése. Minibuszos kirándulás: Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony, Szigliget, Keszthely, Hévíz, Fonyód, Balatonboglár,
Egész napos Balaton körutazás kisebb csoportoknak. A Balaton környék 10 legcsodálatosabb látnivalójának felkeresése angolul, németül beszélő sofőrrel. Minibuszos kirándulás: Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony, Szigliget, Keszthely, Hévíz, Fonyód, Balatonboglár. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Budapest városnézés angol vagy német nyelven minibuszzal


Kis csoportoknak és családoknak Budapest városnézés német vagy angol nyelven. Csodálatos betekintés a történelembe és a kultúrába. A városnézés hitelesen mutatja be Budapest mai életét is. Útközben Budapesten 6 megállóval és sétával tesszük felejthetetlenné kirándulást. Indulás a szálláshelyről történik, utasokat nem szervezünk, kizárólag egy társaság utazik a minibuszban.